Kevesebb feszültség,több kapcsolódás : anya-gyerek közös alkotás hatása

Szerintem az alkotást sosem késő és sohasem lehet elég korán elkezdeni!

Nos lássuk , hogy mire is alapozom ezt a gondolatmenetet:

Már gyerekként is imádtam bármivel foglalatoskodni ami lekötötte a kezeimet, mert egyszerűen ösztönösen azt éreztem, hogy erre van szükségem. Akkor még ugyan nem tudtam, de később egyértelművé vált számomra, hogy a barkácsolás, rajzolás és minden alkotó tevékenység kikapcsol, feltölt és egyben el is lazítja a befeszült idegszálaimat. Nekem akkor nagy segítségemre volt ebben a nagymamám , aki óvónőként sosem volt rest valami újat mutatni nekem : volt , hogy horgolni, kötni vagy éppen varrni tanított, de készítettünk együtt fakanálbábot és csuhébabát is.

Ez a fajta barkácsolás, az alapvető rajzolás mellett, végigvonult az egész eddigi életemen és mindig átsegített egy-egy nehéz időszakon, viszont csak az utóbbi 10 évben volt ez részemről tudatos, amikor már kezdtem sejteni, hogy mit és miért teszek.

Amikor a lányom megszületett, nem volt kérdés, hogy leüljek vele kicsit molyolni szinte minden nap. Legozásban és babázásban és sajna sosem voltam jó, de legalább a kézműves témában tudtam nagyot menni, ennekm köszönhetően viszont lett egy olyan anyaskillem, ami kicsit más anyukákkal is összekapcsolt, ugyanis a a játszótéri bandázás sem az én pályám volt.

A fiam születése visszafogta kicsit ezt a vonalat, de végül vele is megtaláltam az együtt rezgést az alkotásban és habár mamár 13 éves , gyönyörűen rajzol és számítógépeket szerel. szóval szerintem sikerült a finommotorika megfelelő szintre hozása .

Az évek alatt sokféle alkotó tevékenységet folytattam, voltam műkörmös és bútorfestő, de végül a fajátékok hozták meg az igazi kiteljesedést. Már bútorfestőként is tartottam worksopokat 2019 -től kezdve, illetve ekkor kezdtem el gyerekeknek kézműves foglalkozásokat tartani, tanórai és tábori körülmények között.